Nézzen szét Ön is honlapunkon, amelyet most már mobilról is tökéletesen el tud érni 🙂
Egy ruhát lecserélhetünk,egy sminket letörölhetünk, ám ha úgy érezzük, hogy az új frizura idegen az egyéniségünktől, az hosszú időre megkeserítheti az életünket. Egy jól megválasztott frizurával viszont sikeresebbek és magabiztosabbak is lehetünk!
A hajviselet fontos divatkiegészítővé vált, olyan mint egy ékszer, amellyel még vonzóbbá tehetjük megjelenésünket!
Csendes Edit vagyok, 1995 óta kozmetikus, 2000-ben mestervizsgáztam. Fontosnak tartom a fejlődést, hogy mindig tanuljak valami újat. Legutóbb 2013-ban a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szereztem diplomát. Eddigi pályám alatt tíz kiváló tanulót képeztem, illetve volt üzletem Szentendrén és Tahiban. Mostantól a két település között félúton, Leányfalun, a Hajhullám szépségszalonban folytatom a hölgyek szépítését.
Szeretném, ha a kozmetikai problémáik megoldásán túl, valami többletet is kapnának: kipihenten, szépen, és jókedvűen távoznának a szalonból!