Számos tippet adhatnék szépítő házi-szerekről, rafinált lehúzható maszkokról, csodás hatású pakolásokról, zseniális kozmetikumok használatáról. Sminkelési tanácsokat így messziről kicsit bonyolultabb lenne küldeni, de még az sem lehetetlen. Ám most mégsem ezekről írok! Egy másik „lerágott csontot” kínálok, amit ne tessék kihajítani, hanem rágcsáljuk, gondoljuk újra át! Ez pedig az a szeretetteljes gondoskodás, odafigyelés, kényeztetés, amit csak tőlünk kaphatnak szeretteink, és amivel önmagunkat is elhalmozhatnánk időnként.
Arról szólnék, amit a szépészet oldaláról tehetünk hozzá: a simogatás, a masszírozás. Rohanunk a feladataink, munkánk, a vizsgák, az ünnepek kapcsán; itt az év végi hajrá. Mindent a Karácsonytól várunk: majd akkor megpihenhetünk, megállhatunk kicsit. Ám mire odaérünk, addigra úgy elfáradunk, hogy nehezünkre esik élvezni a mégoly meghitt pillanatokat is. De miért ne hangolódnánk rá ekképpen is az ünneplésre, hiszen Advent van? Kortalanul férfinek, nőnek, gyereknek – mindenkinek van fájós, vagy fáradt háta, válla, karja, lába, feje. Miért ne gyújthatnánk meg otthon pár mécsest, tehetnénk be valami halk, finom zenét, és masszírozhatnánk meg egymást csak úgy szeretésből, azt üzenve ezzel, milyen sokat számít, hogy jól érezze magát az, aki fontos nekünk. Adni és kapni valami kicsit, mégis valami óriásit! Nincs ügyetlen amatőr masszőr, csak olyan, aki nem kezd hozzá! „Végy egy (baba)olajat, pacsmagolj, és simítsd szét türelemmel!” Csupán ennyi a recept!
Persze nem beszélnék le senkit a kozmetikáról, a masszázsról, sőt! Attól másként leszünk szépek, hiszen kisimul a bőrünk, és feltöltődik különleges finomságokkal. De a szemünk ragyogását, bensőnk „kisimulását” otthonról hozzuk! Aki ez mellé ápolt bőrt szeretne és szép sminket, az jöjjön a kozmetikába, megmutatjuk, megtanítjuk, hogy kell! Mosolyt, az itt tartózkodás alatt jó történeteket, „tudományos” simogatást – sok-sok jóérzést adni, nekünk kozmetikusoknak hivatásunk is.
Hadd adjak most Karácsonyra egyet kedvenc ünnepi történeteimből! Kicsik voltak még a lányaim, amikor örkbefogadtunk egy már felnőtt foxilányt. Egy jó nevű tenyészetből „selejtezték ki”, mert nem úgy örökítette a tulajdonságait, ahogy azt várták. Nem volt egy pompásan szocializált eb, sőt kifejezetten rosszindulatúnak tűnt olykor. Akkor családunk tagja volt már kisebb lányom kikönyörgött yorkshire terrierje, Lütyő. Lütyő a házban élt velünk, ő alkalmatlan a kerti kutyaságra. Kuba, a foxi viszont mindig kint lakott, ráadásul a szobatisztaságot hírből sem ismerte. Eljött Karácsony. Szenteste megkaptam álmaim pulóverjét, egy gyönyörű, csodálatosan puha, nyakánál és mandzsettájánál fekete nyúlszőr csíkokkal dúsan, mégis nagyon finoman díszített szépséges darabot. Tudom-tudom, nem helyes állatbőröket viselni, de a nyulat a húsáért tenyésztik, a szőre amolyan többlet. Lehet ez persze gyenge magyarázat, de amíg bőrcipőt hordunk, addig azt gondolom, ez egy bonyolultabb moralizálással együtt járó kérdés. Egyszóval én boldogan viseltem Karácsony első napján álomszép pulóveremet. Nem tudtam, vajon hogy lehet kimosni a szőrök miatt, ezért arra gondoltam, félreteszem, és ünnepek után felhívom az üzletet, ahonnan való volt. A fürdőszobába tettem összehajtogatva, egy ülőalkalmatosságra.
Karácsony másnapján szép csendben üldögéltünk a nappaliban, olvastunk, a gyerekek játszottak. Egyszer csak szokásához híven bekukucskált a teraszajtón át Kuba. A lányok nyomban kérlelni kezdtek, hogy engedjük be, hiszen Karácsony van, és nem tehetjük, hogy egyik kutyánk bent van a jó meleg szobában, a másik pedig kint szomorkodik. Sem a könyörgő kutyaszemeknek, sem a gyerekek kérlelésének nem lehetett ellenállni, így hát beengedtük Kubát, aki ugyan egy rosszcsont volt, de nagyon szerethető. Boldogan rohangált fel-alá a házban, kapott finom falatokat, játszottak vele a lányok, kicsit megharapdálta, elagyabugyálta Lütyőt is, érezze csak, nincs az jól, hogy a kiskutya bent henyél a szobában, miközben ő kubasága meg a kertben lakozik. Aztán idővel lecsendesült a kutya is, a ház többi lakója is. Ha jól emlékszem egy filmet néztünk éppen, amikor gyanús lett a nagy csend (akinek kisgyereke van ismerős az érzés – ilyenkor szoktak valami tiltott dolgot művelni suttyomban). Elkezdtem keresni Kubát. A félig nyitott fürdőszobaajtón át megláttam, hogy a csodás nyúlszőrdíszítésű álompulóveremen pöffeszkedik, és csócsálja a szőrcsíkokat kifelé a kötött részből. Szörnyülködve néztem a nagy vadászra, akinek a pofájára széles vigyor ült ki, és büszkén csóválta a farkát: nézd csak, vadásztam nektek egy nyulat! Ez volt az ő ajándéka.
Szeretetteljes csodás Karácsonyt kívánok!
Csendes Edit
kozmetikus mester