Most nem annyira a farsangi arcfestésre gondolok, inkább a hétköznapi, illetve az ünnepi sminkkészítésre. Két táborra oszlanak a hölgyek ebben a kérdésben: az egyik tábor hevesen ellenez mindent, ami a természetes megjelenéstől eltér, míg mások több-kevesebb sikerrel gyakorolják a sminkelést. A legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát, amikor tükörbe néz!
Vannak köztünk olyanok, akik egy-két sikertelen próbálkozás után úgy döntöttek, inkább felhagynak a kísérletezéssel, mert nem igazán lett előnyösebb a megjelenésük a gyakorlatlan mozdulatok nyomán. Pedig, ha jól megismerjük arcunkat, vonásainkat, és szemünk, szánk, szemöldökünk, arcformánk alakjának megfelelően kezdjük húzni a vonalakat, ráadásul azokkal a színekkel, amik a saját bőrünkkel, hajunkkal, szemszínünkkel harmonizálnak, akkor a smink csodás változásokat eredményezhet megjelenésünkben! Létezik olyan smink is, ami leheletnyi, és aki nem ismer bennünket, vagy nem lát minden nap, észre sem veszi a „festettséget”, hanem csak azt látja, nahát, ma sokkal jobban néz ki ez a nő!
Vannak mélyen ülő szemek, korábban rossz formázással elrontott szemöldökök, elhalványodott szájszélek, nem szeretett szájformák, túl szélesnek, vagy éppen túl keskenynek tartott arccsontok. Ezek persze olyanok maradnak, amilyenek, de optikailag lehet „kegyesen csalni” és kedvezően elfedni a hátrányokat, miközben szépen kiemeljük az előnyöket. Szebbeknek és magabiztosabbaknak érezzük magunkat pár vonalkától, ami jól van elhelyezve az arcunkon.
Aki végképp úgy érzi, önmaga nem boldogul, az jöjjön el sminktanácsadásra, mert mint minden, ez is elsajátítható! Egyes nők remekül megtalálják, mi a számukra előnyös szín és forma, mások pedig megtanulhatják. Aki úgy érzi, a keze nem túl biztos, illetve nem lát élesen, és nem tud precízen vonalakat húzni az arcára, annak jó megoldás a tartós smink. Évekig a bőrben marad az odatetovált felszívódó növényi festék, ami lassan, fokozatosan halványul a bőrben, s később dönthetünk arról, hogy megújítjuk, vagy hagyjuk teljesen felszívódni, elhalványodni. Így már reggel ébredéskor tipp-topp a megjelenésünk, nyáron, vagy sportoláskor a legnagyobb izzadás mellett is kontúrjaink vannak, az arckarakterünk előnyei folyamatosan látszanak. Azért, hogy eloszlassam a tévhitet, miszerint, csak szabályos vonásokkal rendelkező, modelltípusú nőknek való a smink, vagy a kozmetikai kontúrtetoválás, mellékelek két fotót egy teljesen hétköznapi arcról. Ezeken a képeken tetoválás előtt, majd után látható egy hölgy, akinek már korábbról volt egy erősen aszimmetrikus szemöldöktetoválása. Mielőtt mindenki megijedne, hogy ez ilyen erős színű marad, azt is leírom megnyugtatásul: nem marad ilyen, a színek 3-5 nap múlva (addig egy speciális krémmel kenni kell a tetovált felületet) felére halványodik. Ezután már természetes(ebb) hatású, és az előnyös formákat mutató lesz a szemöldökünk, szemünk, szánk.
Akinek kedve van sminkelni tanulni, az már két-három óra után elsajátíthat olyan fogásokat, amikkel a hétköznapokban finomabbá, a nagy napokon pedig ünnepibbé varázsolhatja megjelenését. A kozmetikában persze csak amolyan első elindítók lehetünk. Mint minden új tudásunkat – például az autóvezetést is – a további gyakorlások során fogjuk elmélyíteni, professzionálisabb szintre vinni. Érdemes megtudni, mit hozhatunk ki magunkból ezen a területen! A tanulás nincs korhoz kötve. Jöjjön, kísérletezzen, mi áll jól Önnek!